American Express (AXP)

A cég története Az American Express Company, vagy röviden AmEx, 1850-ben alapult gyorspostai szolgáltatások céljából. A cég közös tulajdonú részvénytársaságként indult, a Henry Wells, William G. Fargo és John Warren Butterfield tulajdonában lévő gyorspostai cégek egybeolvadása után. 1882-ben a cég a pénzesutalványok kezelésére is kiterjesztette működését, majd 1891-ben bevezette az American Express utazási csekket. Az American Express 1958-ban kezdte meg a fizetőkártyák kibocsátását, s ezek kínálatát 1966-ban az Arany kártya (Gold Card) majd 1984-ben a Platina kártya (Platinum Card) választékával bővítette. 1987-ben az Optima Card volt a cég által kiadott első hitelkártya, amely lehetővé tette, hogy az egyenleg a következő hónapra is átvezethető legyen. A 2008-as pénzügyi válság idején az American Express a TARP program keretén belül kormánysegélyben részesült. 2009-ben ezt a segélyt a cég – osztalékokkal megnövelve – visszafizette. A cég székhelye Manhattanben található, részvényei pedig a Dow Jones Ipari Átlag listáján is jelen vannak, az azt alkotó harminc különböző részvény egyikeként.

Az American Express részvényeinek kereskedése: tudnivalók

  • Az American Express üzleti modellje a fogyasztó iránti hűségen alapszik. Kártyaválasztékuk olyan előnyöket és jutalmakat kínál, amelyek biztosítják, hogy a kártyatulajdonos elégedett legyen. A híres üzletember, Warren Buffett jellemzése szerint a cég „az egész világon egyenlő a pénzügyi integritással és pénzhelyettesítő eszközökkel”. Buffett szerint bármilyen szintű árcsökkenés a vásárlás lehetőségét kínálja.
  • Az AmEx várható teljesítményének legfontosabb indikátorai a kiskereskedelmi árusítás és a fogyasztói bizalom. A cég nyeresége a kártyatulajdonosok által fizetett kártyahasználati díjakon és kamatokon felül a kártyás fizetést elfogadó cégekre kiszabott díjakból is származik. Következésképp a kiskereskedelmi árusítás bármilyen szintű növekedése jó hírt jelent az American Express részvények számára.
  • A cég teljesítményének egyik fontos indikátora, hogy amikor új termékeket és szolgáltatásokat kínál hűséges ügyfélbázisa számára, akkor azok milyen sikert érnek el. Egy új hitelkártya sikeres bevezetése például nagy valószínűséggel emelni fogja a részvényárakat.
  • Az American Express legnagyobb vetélytársai a Visa és a MasterCard. Teljesítményüket és a rájuk vonatkozó híreket fontos figyelemmel kísérni, mivel ezek betekintést nyújtanak az egész szakma működésébe, valamint azokba a tényezőkbe is, amelyek befolyásolhatják az AmEx részvényeinek árát.

Az American Express jutalmazó rendszere biztosítja a hűséges ügyfélbázis meglétét, de a növekedés érdekében a cégnek új piacokra is ki kell terjesztenie működését. Az American Express részvényeivel való kereskedés megkezdése előtt fontos a cég helyzetének gondos elemezése.

AXP - kereskedés