Aurora (ACB)

A cég története

Az Aurora Cannabis Inc.-t 2013-ban a kanadai Albertában alapította négy partner: Terry Booth, Steve Dobler, Dale Lesak és Chris Mayerson. A vállalkozást a nulláról indulva kezdték, vettek egy beépítetlen ingatlant, és nekiláttak egy egyedi körülményekre szabott, kannabisztermesztő létesítmény építésének. Albertát az alacsony társasági adó és a gazdálkodásoknak kedvező hitelrendszer miatt választották.

Alberta a kanadai prériállamok egyike, és erős mezőgazdasági ágazattal rendelkezik. Az Aurorát a kannabisz piacra való termelése céljából alapították. A partnerek előre megérezték a kannabiszalapú termékek gyártásának közelgő fellendülését, amelyre a Kanadában és néhány amerikai városban és államban bevezetett, liberális kábítószer-törvényeknek köszönhetően lehetett számítani.

Az Aurora 2014-ben kapott szövetségi engedélyt a kannabisz termesztésére. A nyers termék mellett, gyógyászati használatra, nem éghető kannabisztermékeket is értékesítenek. 2016-ban a kanadai kormánytól engedélyt kaptak a kannabiszolajok előállítására, és ezt a következő évben meg is kezdték. 2017-től az Aurora négy különböző olajtermékkel van jelen a piacon.

A vállalat megvásárolt egy német forgalmazót, egy kanadai információs céget, egy beltéri világító berendezéseket gyártó vállalatot, és alkalmazott egy üvegházépítésre / tervezési tanácsadásra szakosodott mérnököt. 2019 januárjától az Aurora a New York-i Értéktőzsde második legértékesebb kannabisztermesztő cége.

Az Aurora kereskedése: tudnivalók

  • Az Aurora-részvények nyilvános kereskedése a New York-i Értéktőzsdén 2014. július 11-én, 0,90 US dollárral indult. Ez még az előtt volt, hogy termelési engedélyt és egyéb, eladási engedélyeket szereztek volna a kanadai kormánytól.
  • Az ár 2016 augusztusáig stabil maradt, ekkor azonban a cég egyre inkább felkeltette a befektetők figyelmét. 2016. november 18-án a részvény ára elérte a 2,14 US dollárt, és ezt a szintet 2017. november elejéig többé-kevésbé tartotta is.
  • November elejétől azonban az Aurora-részvények iránti érdeklődés rendkívül megemelkedett. A részvény értéke 2017 novemberében megduplázódott, december 1-jén pedig 5,92 dollárra emelkedett.
  • 2018. január 5-re az Aurora-részvény ára elérte a 10,61 US dollárt. Ezzel azonban egy rendkívül volatilis év kezdődött a számára, mivel a cég versenybe került más kannabisz-társaságokkal is, nevezetesen a Tilray-vel. Azonban mindkét vállalat spekulációkba fogott a Coca Cola és a PepsiCo italgyártó óriások szándékait illetően, és ennek következtében nyereségre tettek szert, ugyanakkor veszteségeket is el kellett szenvedniük. A kannabisztermesztés kanadai legalizálásától és a kannabisz Amerikába való szabad behozatalától azt remélték, hogy bekerülnek a nem éghető kannabisztermékek piacára. Ez a remény nem valósult meg.
  • Az Aurora-részvény 2018. október 12-én története negyedik legmagasabb értékére emelkedett, amikor is elérte a 10,52 US dollárt. Ettől a ponttól azonban, a többi a kannabisztermelő cég részvényeihez hasonlóan, meredeken zuhanni kezdett.
  • 2018. december 28-ától a New York-i Értéktőzsdén az Aurora-részvény ára 5,23 US dollár.
  • Az infrastruktúrába és az európai forgalmazási partnerbe történő befektetéssel azonban az Aurora 2019-ben várhatóan felülmúlja a Tilray-t és – a Canopy Growth kivételével – minden más kannabisztermelő céget is.

Az Aurora-részvényekbe befektetni szándékozó kereskedőnek javasolt a gyógyászati céllal termelt kannabiszpiac alapos elemzése.

Az ACB kereskedése